Nagy Kálmán: A honfoglalás korának hadtörténete

Isten kegyelméből a teljes szellemi és fizikai erőben életének 98. esztendeje derekán járó Nagy Kálmán ny. huszárezredes, a Zrínyi Miklós Akadémia egykori professzora, a második világháborúban kötelességét teljesítő és az ötvenhatos szabadságharcban helyzetfelismerően önként cselekvő hős osztja meg legújabb könyvében mindazt a tudást, amit múltunk egy meg-határozó korszakával kapcsolatosan sok évtized alatt felhalmozott. Ezúttal kutatási területei közül a Kárpát-medencei végleges magyar honfoglalás, valamint az ennek keretet adó megelőző és követő évtizedek hadtörténelméről írta meg mindazt, amit a késői utódoknak is tudniuk kell.
Elméleti tudása és gyakorlati tapasztalata alapján eleven életközelbe hozza olvasóinak - visszatérően elvi, egyetemes történeti, magyar fejlődéstörténeti, katonapolitikai, hadvezéri, hadmuvészeti megközelítéssel - a 862-894 között a Keletről a Kárpát-medencébe és azon túl Nyugat felé irányulóan segítséget nyújtó, az Árpád fejedelem vezérletével 895-900 között e térségben a végleges honfoglalást megvalósító, az ugyancsak Árpád irányítása alatti 898-907 között vívott honvédő és a 900-970 közti, távoli déli, nyugati és keleti területekre is elvezető honbiztosító hadjáratok eseménytörténetét.

Formátum: B/5, 247 o., fűzött, keménykötéses.
Fogyasztói ára: 2.500,- Ft

Kérem adja meg a jobb oldali mezőben, hogy hány db-ot szeretne ebből a termékből
db
A kosár pillanatnyi tartalmának megtekintése