Nagybaconi Molnár Ferenc: Tábornokok földje, Erdővidék
Közismert azon állítás, miszerint Háromszék adott viszonylagosan legtöbb nevezetes személyt a magyarságnak. Vagyis a lakosság számához képest nagyobb arányban kerültek ki az itt honos, illetve innen elszármazott hírességek, mint más közigazgatási egységekből.
Ha Erdővidéket elkülönítve vesszük szemügyre, azt véljük látni, hogy ebben a környezetétől eléggé elzárt kistérségben talán az összháromszékinél is nagyobb hányadban találunk a tágabb értelmű meghatározás alá sorolható, helyben született vagy elszármazott nagyságokat. A jelen kiadványban közlésre kerülő életpálya-összeállítás a katonai téren kimagasló erdővidékiek közül elsősorban azokat kívánja bemutatni, akik elérték a tábornoki rendfokozatok egyikét. Innen nézve Erdővidék szinte példa nélküli helyzetet és névsort mondhat magáénak, mivel a tizennyolc faluból kitevődő tájegység kilenc – ebből öt elszármazott család-ágból való – tábornokot juttatott Magyarországnak. A hasonló illetékességi meghatározások alapján kijelölt erdővidéki törzstisztek ideszámításával pedig méginkább megerősíthetjük ennek egyediségét. A tizenkét-tizenhárom közepes nagyságú székely falu – és ezálta az egész erdővidéki tájegység – hírnevének akár Európára szóló kiterjesztéséhez mindezen ritka adottságok hozzájárulhatnak.
A kötetben szerepel: vitéz Nagyajtai Cserey Vilmos tábornok, vitéz Szárazajtai Bartha László vezérőrnagy, Nagybaczoni Nagy Béla altábornagy, vitéz Nagybaczoni Baló Zoltán, posztumusz vezérőrnagy, vitéz Sepsibaczni Toókos Gyula vezérőrnagy, vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok-miniszter, vitéz Sepsi-Nagybaczoni Molnár Károly vezérőrnagy. Ezen kívül több törzstiszt rövid életútja és számos levéltári dokumentum faximiléje gazdagítja a kiadványt.
Formátum: A/4, keménytábla kötéses, 231 oldal
Ár: 5000,- Ft