"Aki már próbálkozott gyerekeknek szóló szöveg írásával, de akár csak fejből mondott esti mese mondásával, tudhatja: a mese, a gyerekvers a legnehezebb irodalmi műfaj. Rögtön kihallatszik belőle egy-egy suta mondat, egy-egy félrecsúszott történet, egy-egy következetlen eseményszál. S ha így olvassuk Sikó Barabási Eszter könyvét, bátran meríthetünk belőle ötleteket. A kőhalakkal, rézcsókákkal, pohos gombolyagokkal, száraz cipókkal, bohócokkal, Fecóval, a kis fecskével, Hugóval, a parafadugóval, Adorjánnal, a vállfa bajuszával, a zacskómadárral és azok királyával, a varázsigéket duruzsoló nagymamákkal, a mézillatú meséket mondó csillagvándorral találkozó hősök – főként Sára és Samu alakja emelendő ki, a történetek nagyrészt köréjük és szüleik köré szövődnek úgy, hogy a mesélők és hallgatók mindig szerves részei lesznek az eseményeknek – a mindennapok tárgyaiból, a körülöttünk zajló eseményekből építik fel egy-egy mese ívét, minden mesében kiaknázva a magyar nyelv hangutánzó és hangulatfestő szavainak bőségét: kottyannak, szottyannak, toccsannak, recsegnek és rikkantanak mesehőseink, jelzőfelhőkbe takaróznak, megadva Sikó Barabási Eszter meséinek jellegzetes hangját." Demeter Zsuzsa, Erdélyi Napló

Kevesebb...