"Elvarázsolt engem Mongólia. Elbűvölt ez a vad, szépségekkel és ősi titkokkal teli, hatalmas, nomád ország. Öröm töltött el, ha leülhettem a Kerülén vagy az Onon folyó partjára Dzsingisz kán szülőföldjén, Hentij tartományban, vagy egy sziklára az Altaj hegyeiben. Csodáltam a napfelkeltét a valóban vég nélküli pusztán vagy az Altaj hegyeiben. Felfedeztem a láthatáron az ott még valóban létező délibábot. Ha elnyúltam egy rét közepén, gondolataim elkalandoztak időben és térben egyaránt. Ha nem most lennék itt – gondoltam – , hanem ezer évvel korábban, fejemet veretes nyergen nyugtatva, vagy ezer évvel később, valamilyen csodálatos bolygóközi szerkentyű mellett, akkor is ugyanaz lenne ez a táj, és ugyanaz lennék magam is. Az ember lénye, tudata nem változik, csak a körülményei. Az ősember vagy a nomád harcos érzés- és gondolatvilága sokkal közelebb állhatott a miénkhez, mint hinnénk. Rosszul ismeri a világot az olyan 'civilizált ember', aki 'primitív emberről' beszél." Benkő Mihály

Kevesebb...