A centenárium alkalmából a Nagy Háborúról már csaknem minden fontosat leírtak: régi és újabb kutatások hozták közel a ma emberéhez a négy vérzivataros évet. A fősodor az elmúlt ötven évben mégsem változott, a tanulók megismerhetik a marni ütközetek apokaliptikus napjait, a Bruszilov-offenzíva vészhelyzetét, a Doberdó és Gorlice földrajzi neveket, s elgondolkozhatnak a „Nagy Lenin” szavain, aki a tízmilliók halálával végződő kataklizmát imperialista játéknak minősítette. A későbbi tanulmá-nyokban – a második világháború tükrében – az első világégés emléke háttérbe szorul, pedig Magyarország sorsát évszázadokra e korszak határozta meg. A szerző, Tóth László, négy éve a Kézdiszék 1916 írásban és képekben című kötetével már bejegyezte nevét a háborúról író szerzők almanachjába. A román betörés, árulás, reményvesztettség volt a könyv vezérfonala. Ezúttal nagyobb távlatot nyit meg, de változatlanul lokálpatriótaként szemléli a történelemfordító éveket. Sebeket tép fel, az egész tanulmányt átszövi a Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című művében leírt fájdalmas igazság: „Hadiszerencse fordul itt-ott, / Dea közember rajtaveszt.” A történelmi tények tárgyilagos közlését a brechti kisemberek levelezései, visszaemlékezései követik. Oldalról oldalra tárulkoznak fel a gyötrelem mérföldkövei. Budapest kezd egyre messzebb kerülni Kézdiszéktől, szenvedés, sertésvész, pocokinvázió sújtja, a megszállás utáni „rehabilitáció” csak illúzió marad, s a vidék infrastruktúrája is messze elmarad az ország átlagától. A könyv egyik legérdekesebb része, mintegy összefoglalása az 1917-es parlamenti interpellációra adott válasz.Úgy tűnik, minden érdekelt tisztában volt az ezeréves határon kialakult helyzettel, delélekben már leírták Erdélyt, a kurta miniszteri megnyilatkozás is csak önigazolás.A szerző ismét sokat foglalkozik a románokkal folytatott harcokkal és annak következményeivel. Megelevenednek a fosztogatás napjai, amikor az anyagi veszteségek mellett ahhoz a fortélyos megaláztatáshoz is hozzá kellett szokni, amely mindmáig átszövi az erdélyi generációk mindennapjait. A románok által elhurcolt túszok töredéke később hazatérhetett, s a túlélők történetei is rávilágítanak arra a mesterségesen szított magyarellenességre, amit ma is ismer minden erdélyi honfitársunk: minél többet vettek el tőlünk, annál jobban gyűlöltek minket. Az ideiglenesen felszabadított lakosság sem lélegezhetett fel. A szerző újra górcső alá veszi a be nem gyógyult sebeket: az átvonuló németek, sőt a hazatérők garázdálkodását, amelyek sok helyen felértek az elűzött-visszatérő oláhok gaztetteivel. A mindennapok keserve, a megműveletlen föld is előrevetítette a sötét jövőt. Ugyan hivatalosan Kezdiszek. munkaerőhiány és az állatállomány megcsappanása okozta, de nyilvánvaló, hogyaz apátiában élő paraszt ősi ösztöne is sérült. És amikor a hatóságok még a vetőmagot is elrekvirálták, a jövőtől is megfosztották a szántóvetőt.

Kevesebb...